#Honvédelmi Minisztérium

Hadfelszerelést küldünk Irakba
 

Hadfelszerelést küldünk Irakba

A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint Magyarország, mint a NATO és az Európai Unió tagja, hadfelszerelési anyagokat ad át térítésmentesen az iraki biztonsági erőknek a terroristák elleni harchoz

MTI MTI


Hét órán át tartott az út a két kórház között
 

Hét órán át tartott az út a két kórház között

Az egyik legmelegebb júniusi napon majdnem hét órán át szállítottak a Budapesti Honvés Kórházból Sopronba egy 82 éves, szívkoszorúér-műtéten átesett idős embert, étlen, szomjan. A Honvédelmi Minisztérium a felelősséget firtató kérdésünkre nem válaszolt, a betegszállítást végző cég ügyvezetője pedig azt mondta, hogy csoportos betegszállítást végeznek, és ebben az esetben sajnálatos módon valóban hosszú ideig tartott az út, de a cég emberei nem követtek el hibát.

Cs. B. Cs. B.








Fideszes prominens fúrja a minisztériumok vidékre költöztetését
 

Fideszes prominens fúrja a minisztériumok vidékre költöztetését

„Ötletnek nem volt rossz, de remélem, nem lesz belőle valóság" – ezt mondta egy interjúban a házelnök a minisztériumok vidékre költöztetésének tervéről. Kövér László úgy látja, hogy nem kielégítő az elképzelés indoklása. Az is lehet, hogy a honvédelmi tárca Székesfehérvárra költöztetése a NATO-nak sem tetszene – hangzott el a Hír24 hírműsorában.

hvg.hu hvg.hu


Bevetik a magyar Gripeneket
 

Bevetik a magyar Gripeneket

A Magyar Honvédség Gripen vadászgépei is részt vesznek Németországban a hétfőn kezdett Tiger Meet elnevezésű nemzetközi gyakorlaton - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

MTI MTI


Cáfolja a HM, hogy zavarták volna a légiközlekedést
 

Cáfolja a HM, hogy zavarták volna a légiközlekedést

A Honvédelmi Minisztérium szerint nem a Magyar Honvédség úgynevezett NEWFIP 2014-es gyakorlata zavarta a polgári légiközlekedési frekvenciákat a napokban Közép-Európában. A minisztérium így reagált az osztrák Kurier cikkére, amelyben azt írták: egy magyarországi NATO-gyakorlat zavarhatta meg csütörtökön az osztrák, a szlovák és a cseh légiirányító rendszert.

MTI MTI

Költözne is, meg nem is a HM Székesfehérvárra
 

Költözne is, meg nem is a HM Székesfehérvárra

Székesfehérváron vannak olyan helyszínek, ingatlanok, amelyek alkalmasak lehetnek a Honvédelmi Minisztérium befogadására – ezt nyilatkozta Vargha Tamás, a tárca parlamenti államtitkára, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője péntek este az MTI-nek. Szerinte 55 kilométer nem távolság, és lehet, hogy a tárcának a költözés után is lennének részei Budapesten.

MTI MTI


Titokzatos helikopterbeszerzés a HM-ben
 

Titokzatos helikopterbeszerzés a HM-ben

Belső kormányzati vizsgálat indulhat a honvédelmi tárcánál a használt Mi–8-as helikopterek április eleji, közbeszerzést mellőző beszerzésével kapcsolatban – értesült a HVG.

Rádi Antónia Rádi Antónia

Titokzatos helikopterbeszerzés a választások előtt
 

Titokzatos helikopterbeszerzés a választások előtt

Három nappal az országgyűlési választások előtt, április 3-án érkezett – nem saját rotorján, hanem egy AN-124-es óriásgépen – Kecskemétre az a három orosz Mi-8T szállító helikopter, amelyet a Honvédelmi Minisztérium szerint civil – katasztrófavédelmi – célokból szereztek be 3 milliárd forintért.

HVG HVG